Absztrakt

A workshop az 1956-os forradalmat a város és a városi terek használatának szempontjából elemezi és mutatja be. A cél a forradalom történéseinek közel hozatala a diákokhoz. Ez a megközelítés egyfajta “történelem alulnézetből” perspektívát is jelent, amennyiben olyan módon kívánja bemutatni a forradalom eseményeit, hogy a történéseket azok közegében, a város és a városi helyszínek terében mutatja meg és teszi értelmezhetővé. Ezeket a kérdéseket a workshop a következő témákon keresztül vizsgálja:

  • Milyen útvonalakon vonultak a tüntetők a városon át október 23-án?
  • Hol alakultak ki az ellenállás gócpontjai? Miért ezeken a helyeken?
  • Milyen harcmodorra adott lehetőséget a budapesti városszerkezet?
  • A forradalom szimbólumhasználata hogyan kapcsolódott a város tereihez?
  • Hogyan dokumentálták a forradalmárok saját tevékenységüket a város adott tereiben?
  • Milyen viszonyban állt egymással a főváros és a vidék a forradalom napjai során?

A workshop céljai

Rámutatni a történelem, a történelmi események és földrajzi, illetve térhasználati gyakorlatok és cselekvések összefüggéseire.

Milyen osztályokban?

Általános iskola felső osztályok, gimnáziumi osztályok

Hossz

1-2 tanóra / 45 perc

Előfeltételek

  • Alapszintű ismeretek az 56-os forradalom eseményeiről
  • Budapest város topográfiájának alapszintű ismerete
  • Történelmi források használatának alapszintű ismerete

Elsajátítandó, fejlesztendő készségek

  • Érvelési képességek fejlesztése
  • Különböző források és szövegek azonosítása, és összehasonlítása
  • Írott források, szimbólumok, térképek, hang és képanyagok (szövegek) értelmezése
  • A szövegeket előállító egyének vagy csoportok szándékainak azonosítása
  • Ezen szövegek közös szóhasználatának vagy formai elemeinek felismerése
  • Eltérő szövegek hasonlóságokon és különbségeken alapuló összehasonlítása
  • Adott történelmi eseményekről szóló eltérő beszámolók térbeli vonatkozásainak azonosítása

Módszertan és szervezés

A workshop során különböző gyakorlatokat és feladatokat végeznek a résztvevő diákok egyénileg, illetve csoportban, amelyek a következő részekből állnak:

  1. Előre elkészített dokumentum- és forrás gyűjteményből a résztvevő diákok kiválasztanak és egymással összehasonlítanak adott darabokat
  2. A résztvevők elkülönítik egymástól a forrásokat típusaik (hivatalos, nem-hivatalos, személyes), a szerzőik és az ő céljaik alapján
  3. A források eltérő narrációi alapján a résztvevők csoportokban beszámolót készítenek a források történelem-gyártó gyakorlatairól
  4. A csoportok végül összehasonlítják a beszámolók alapján kirajzolódó legfontosabb különbségeket

 

Feladatok:

A workshop során az diákoknak olyan elemzési feladatokat fogunk adni, amelyeken keresztül a forradalom első napjaiban zajló tömegtüntetések szimbólum- és térhasználatát tudják értelmezni beszédek szövegeinek, képeknek, illetve audiovizuális  dokumentumoknak a segítségével. A demonstrációk helyszíneinek, a menetek útvonalának elemzésével azt próbáljuk meg elérni, hogy a diákok következtetéseket tudjanak levonni ezek a szimbolikus jelentősségéről, és a forradalom nyelvezetéről.

 

A forradalom első napja – kronológia

 

október 22.:

A Budapesti Műszaki Egyetemen összegyűlt diákküldöttségek másnapra a lengyel demokratizálódási események melletti szimpátiatüntetést hirdettek a Bem szoborhoz, illetve radikális, 16 pontos követeléssel fordultak a párthoz, melyben többek között a szovjet csapatok kivonását és többpártendszer bevezetését követelték.

október 23.

Reggel: hazaérkezik Belgrádból az előző napokban Titóval tárgyaló magyar küldöttség, melyet Gerő Ernő vezetett.

Délelőtt: összeül a párt Politikai Bizottsága, a helyzetet értékelve nagy vita alakul ki. Végül a diákok tüntetését betiltották, de (bár többen emellett érveltek) a katonáknak nem adtak tűzparancsot a tilalom ellenére mégis tüntetőkkel szemben.

13.00: a rádió ismerteti a belügyminiszter közleményét, amely a tervezett tüntetést betiltja.

Ezt követően egyre többen (pártszervezetek, katonai akadémiák hallgatói, de a főváros rendőrkapitánya is) álltak ki a tüntetés szervezői mellett.

14.30: a rádió közzéteszi, hogy mégis engedélyezik a tüntetést.

15.00: Egyszerre két helyen, a budai Műegyetemtől és a pesti Petőfi szobortól indult el a tüntetés menete.

16.00-17.00: a Bem téren találkozik a Budáról, illetve Pestről érkező tömeg. Veres Péter író itt felolvassa az Írószövetség követeléseit.

18.00: a Bem térről a tömeg a Kossuth térre indul, a Parlament elé

Időközben egyre többen gyűlnek össze a Rádiónál, a diákok 16 pontjának beolvasását követelve. Jóllehet nagyszámú erősítés érkezett a Rádióhoz, hosszú időn keresztül nem mertek erőszakot alkalmazni a tüntetőkkel szemben, de teljesíteni sem voltak hajlandók azok követeléseit.

Szintén egyre nagyobb tömeg gyűlik össze a Sztálin szobornál, és megpróbálják ledönteni a szobrot.

20.00: megkezdődik a pát Központi Vezetősége rendkívüli ülése, a testület másnap hajnalig folyamatosan tanácskozik. Gerő Ernő a szovjet csapatok beavatkozását kéri Moszkvától, ahol 23 óra körül parancsot adnak a székesfehérvári szovjet különleges hadtestnek Budapest megszállására.

Gerő Ernő rádióbeszédében kikel a „soviniszta” és „nacionalista” lázítók ellen.

21.00: Nagy Imre beszédet intéz a Parlament erkélyéről a Kossuth téren összegyűjt tömeghez. Beszéde (melynek elején elvtársaknak nevezi az embereket – ki is fütyülik) nagyon visszafogott az akkorra mind jobban radikalizálódó követelésekhez képest, ezért nagy csalódást okoz. A Parlament elől nagyon sokan a Rádióhoz vonulnak.

21.30: a tüntetők ledöntik a Dózsa György úti Sztálin-szobrot. Budapest több pontján támadások érik a telefonközpontokat, a nyomdákat és több fegyvergyártással foglalkozó üzemet. Késő éjszaka már rendőrőrsöket, félkatonai és katonai intézményeket támadnak meg a felkelők. Megostromolják a Szabad Nép székházát is.

A Rádió előtt tüntetőket – akik az ablakokba kitett rádiókészülékekből hallgathatták a párt első titkárát – felháborította, hogy miközben ők hiába próbálták követeléseiket közzétenni, kénytelenek végighallgatni Gerő igaztalan és sértő vádaskodásait. Ebben az időben már fegyverrel is rendelkeztek. A tömegben nagy számban voltak munkások, akik jól tudták, mely budapesti üzemekben gyártanak vagy tárolnak hadianyagokat, s azokat megszerezve viszonylag gyorsan felfegyverkeztek. De egyre többen jutottak fegyverhez a Rádió védelmére kirendelt katonák révén is, akik közül fegyvereiket többen önként vagy minimális fenyegetés hatására átadták. Végül, de nem utolsósorban, a védők részére szállított fegyver és lőszer egy jelentős része is az ostromlók kezére jutott.

22.00: Mindmáig nem kellően tisztázott körülmények között dördül az első lövés az épületből (feltehetően a Rádió védelmére kirendelt ÁVH-sok részéről), amit a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követett.

 

október 24.

hajnali 3-4 óra körül: a fővárosba érkeznek az első szovjet páncélosok. 6000 katona, 290 harckocsi, kb. 120 páncélozott szállító harcjármű, kb. 150 ágyú. A nap folyamán Mikojan és Szuszlov szovjet különmegbízottak is Budapestre érkeznek.

A tekintélyes páncélos erő felvonultatásától a rend gyors helyreállítását várták. A megfélemlítés nem sikerült, a sebtében szerveződő felkelő csoportok elsősorban a Nagykörút vonalán és a budai közlekedési csomópontoknál keményen tartották magukat az utcai harcokban sebezhető páncélosok ellen. A szovjet háborús filmeken és regényeken nevelkedett fiatalok gyenge fegyverzetük ellenére is eredményesen vették föl a harcot az ellenállásra nem számító, gyalogsági támogatást nélkülöző szovjet páncélosokkal, komoly veszteségeket okozva azoknak. Kézifegyverekkel és Molotov-koktélokkal harcoltak. A legsúlyosabb összecsapásokra a Rádió és a Szabad Nép székházának közelében, valamint az odavezető útvonalak mentén, a Boráros térnél, a Nagykörút–Üllői út találkozásánál és a Baross téren került sor.

Az utca követelésének megfelelően a magyar pártvezetés még ezen az éjszakán Nagy Imrét választotta miniszterelnökké.

12.00: Nagy Imre megválasztott miniszterelnökként beszédet mond a rádióban

 

http://www.rev.hu/sulinet56/online/naviga/index.htm

 

1. Feladat

A forradalom kitörését övező eseménysorozat a város különböző szimbolikus tereinek használatával vette kezdetét. 1956 október 23-án Budapesten a tömeg különböző helyszíneken gyülekezett.

A térkép segítségével azonosítsuk ezeket a helyszíneket. Milyen egyetemekhez esnek közel ezek a gyülekezési pontok? Hogyan befolyásolja ez a térbeli közelség a további eseményeket?

 

Az 1956-os forradalom az 1848-as forradalom szimbolikus örökösének tekintette magát. Az alábbi két fotón jól látható, hogy az 56-os szereplők miként használják a 48-as események szimbólumait.

  • Miért lehetett fontos az 56-os szereplők számára a 48-as örökség?
  • Mi ebben a viszonylatban Petőfi Sándor és Bem József szerepe?

 

A lengyel kapcsolat

Az októberi magyarországi eseményeket megelőzte a júniusban kirobbanó lengyelországi tüntetéssorozat, amelyet végül politikai módon sikerült a vezetésnek októberre rendeznie. A lengyel események miatt a Magyarországon október 23-án kezdődő forradalom eredetileg egy Lengyelország melletti szimpátia-megmozdulásként indult.

 

Vesd össze:

1848 márciusában a nálunk élő lengyelek is lelkesedéssel fogadták a magyar forradalmat, az első felelős magyar kormány megalakulását. A pesti lengyelek fáklyás felvonulással köszöntötték a Pestre érkező és a magyar kormánnyal kapcsolatot kereső galíciai lengyelek képviselőit. A bécsi forradalom lengyel, illetve a poznani felkelés résztvevői is magyar földön kerestek menedéket, sőt 1848 őszén, a magyar honvédség gyors iramú szervezésekor Kossuth örömmel fogadja a nagy harci tapasztalatokkal rendelkező lengyelek felajánlkozását a magyar szabadság ügyéért. Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/altalanos/kortanc_sorozat/magyarorszagi_lengyelek/pages/008_1848.htm

… és …

A lengyel pártvezetésben – a szovjetekkel szemben – kiharcolt változások adták az utolsó lökést a budapesti egyetemisták számára, hogy ők is hasonló követelésekkel lépjenek fel. 1956 októberében szorosan összekapcsolódott a lengyel és a magyar történelem, külön-külön talán nem is érthető meg egészen. A magyarok a lengyel változásokat tekintették példának, és táplálták a reményt, hogy mindez Magyarországon is lehetséges. Forrás: http://ujkor.hu/content/magyar-lengyel-kolcsonhatasok-az-1956-os-forradalom-idejen

  • Milyen kapcsolat látható a lengyel-magyar szolidaritás tekintetében az 1848-as és az 1956-os forradalmak között?
  • Hogyan kapcsolódik ez az örökség az 1956-os forradalom szimbolikus térhasználatához?

 

2. Feladat

Az október 23-i események egyik csúcs- és fordulópontja, a tüntetésből a fegyveres felkelésbe való átmenet kulcseseménye a Rádió ostroma volt.

„Amint ott álltam és nézelődtem, egy robbanás rázta meg a levegőt, bevilágítva a Rádió homlokzatát. Később tudtam meg, hogy barátom, Földváry Bandi (Elemér), Thierry Januci és más barátaim a Rádióval szemközti lakóépület legfelső emeletéről tüzeltek az ávósokra, nehézpuskával, golyószóróval. A lövöldözés időközben erősödött, megvilágítva a környéket. Néhány fiatal fiú – ezek is mind kamaszkorúak voltak – visszafele szaladtak irányunkba, közel hajolva a házfalhoz. Mellettem aztán két fiú lőszert cserélt – olyan volt, mintha bélyegeket cserélnének. Az egyiknek csak puskatölténye volt, de az nem passzolt a géppisztolyhoz és viszont. Miután befejezték a tranzakciót, megfordultak, és sietve visszatértek a tüzelés irányába. Fázva és valamelyest elcsigázva beültem egy tejesbolt betört kirakatába – egy fiatalember települt mellém. Néhány pillanat múlva egy puskagolyó vágódott be kettőnk közé, majd megint egy másik. „A padlásról lőnek!” – kiáltott valaki. „Innen jön, ebből a házból” – válaszolta más. Egy fél tucat fiú rohant az épületbe, fel a lépcsőn. Mi a fiatalemberrel, akivel együtt ültünk a kirakatban, követtük őket. Valaki a negyedik emeleten megint kiáltott: „Ávósok vannak elbújva a szekrényekben!” Ez megmagyarázta, miért és honnan repültek ki a batyukba csomagolt ávós egyenruhák, melyeket a civilbe öltözött ávósok dobáltak ki az ablakon az éjszaka során. Lejöttünk a házból, s nem emlékszem már rá, hogy ott mi történt.
A lövöldözés zaja ezután elhalkult. A rádió oldaláról hallhatóak voltak lövések, amit szemköztről alig viszonoztak. „Miért nem hoz valaki lőszert?” – kérdezték az álldogálók közül. „Nincs mivel” – hangzott a válasz. „De az utca tele van teherautókkal” – vetette közbe valaki. „Az igaz – válaszolt a fiatalember, aki mellettem ült –, de mind ki van lőve.” ” Forrás: Farkas Károly visszaemlékezése http://www.kortarsonline.hu/2006/10/a-radio-ostroma/5915

Az épület védelmére kirendelt katonatiszt, Zólomy László beszámolója:

„Azt a parancsot kaptam, hogy menjek a Kistarcsáról jövő vegyvédelmi század elé, és vigyem be őket a Rádióba. A cél az volt, hogy ezekkel a puffancsokkal a Rádió körül tüntető tömeget szétoszlassuk. Nekem eléjük kellett mennem, a Fogarasi út és Kerepesi út kereszteződésénél vártam rájuk. Miután egy darabig vártam, és nem érkeztek, bementem az egyik kisüzembe, és a portáról telefonáltam a minisztériumba. Amikor kijöttem, akkor szóltak, hogy éppen most ment el két tehergépkocsi katonákkal. Ekkor a Kerepesi úton egy motorkerékpáros rohant végig, és kiabálta, hogy ledőlt már a Sztálin-szobor. Én beültem a gépkocsiba, és a Baross téren utol is értem a századot. Megállítottam őket, és a parancsnokkal a következőket beszéltem meg: ő az egyik tehergépkocsival menjen a Múzeum körúton keresztül be a Bródy Sándor utcába és így a Rádióba, én pedig majd a Rókus Kórháznál térek be balra, és úgy megyek a Bródy Sándor utcába. Legalább valamelyik gépkocsi jusson be. Fogalmam se volt arról, hogy mi a helyzet a Rádiónál, teljesen tájékozatlanul, egy szál magam indultam oda. A tehergépkocsival be is érkeztem a Szentkirályi utcához, ott a gépkocsit megállítottam, és a katonákat leszállítottam a kocsiról. Utasítottam őket, hogy jöjjenek utánam. Velem szemben ekkor a Bródy Sándor utcán egy ávós sorfal közeledett – a levegőbe lövöldözve. Amikor megkérdeztem őket, hogy miért lövöldöznek, nagy hetykén azt válaszolták, hogy “megtisztítjuk az utcát”. Mondom nekik, hogy én itt nem látok embereket, akiket az utcáról el kellene kergetni. Csak a kapuk alatt álltak emberek. Itt azután szóltak is, hogy éppen most vittek el két halottat meg néhány sebesültet. Tehát itt van az első nagy hazugság, amennyiben azt állítják, hogy nem lehet tudni, hogy ki lőtt először. A tömegnek akkor fegyvere nem volt. Fegyvert egyedül csak az ávósok használtak. Én a vegyvédelmi századdal továbbmentem, és bevezettem őket a Rádióba. A vegyvédelmi fél századot felküldtem az emeletre az ablakokba, és azt az utasítást adtam, hogy ha a tömeg erőszakoskodik, akkor dobáljanak ki puffancsokat, és így riasszák el őket.” Forrás: http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/oha/zolom.htm

rádióbeszámoló az épület ostromáról:

Forrás: OSA http://1956.osaarchivum.org/document/8924

Nézzétek meg a térképen, hogy hol van a Bródy Sándor utca: a Belvárosnak ezen a részén elég szűk utcák találhatók, amelyekben teherautóval igen, de tankkal közlekedni már csak igen nehézkesen lehetett. Írjatok szempontokat, mely szereplőket (a tüntetőket, illetve a rádió védőit) mennyiben segítette, illetve akadályozta a városi tér, az épület elhelyezkedése!
Olvassátok el a visszaemlékezéseket, és emeljétek ki belőlük azokat a mozzanatokat, amelyek az események átláthatatlan, nem kontrollálható jellegére utalnak!
Nézzétek meg a szétlőtt rádiót mutató képet: melyek a képen a legfontosabb vizuális információk?

A Magyar Rádió szétlőtt épülete a Bródy Sándor utcában

3. Feladat

Nagy Imre miniszterelnöki rádióbeszéde, 1956. október 24.

Hallgassuk meg Nagy Imre október 24-i rádióbeszédét!

Forrás: OSA http://1956.osaarchivum.org/document/8921

szövegben: http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/nagyi24s.htm

Milyen megszólítást használ a szöveg? Milyen módon, milyen szavakkal reagál az előző 24 órában kitört fegyveres felkelésre? Melyek azok a fordulatok, amelyekkel az új kormány szembehelyezkedik a Rákosi rendszerrel? Melyek azok, amelyek egy kommunista narratíva folytatását jelzik?

4. Feladat

Fegyveres harc a városban

1945 után a szovjet csapatok magyarországi tartózkodására a szövetséges hatalmak megállapodása adott lehetőséget. Ezt a Szovjetunió és Magyarország közötti 1947-es békeszerződés megerősítette, amennyiben kimondta, hogy a szovjet erők mindaddig az országban maradnak, amíg Ausztriában is állomásoznak csapataik. Az 1955-ös államszerződés hatálybalépésétől viszont a Varsói Szerződés szabályozta a katonai jelenlétet. Mintegy négy hadosztálynyi erő tartózkodott az országban.

„Magyarország története során addig sosem rendelkezett akkora fegyveres erővel – béke idején –, mint az 1950-es évek első felében. Ennek a 120 ezres hadseregnek 700 harckocsija, 5000 lövege és aknavetője, bombázó és vadászrepülő hadosztályai voltak. A tiszti és tiszthelyettesi kar döntő többségében a rendszer által a hadseregbe küldött, politikailag megbízhatónak tartott munkás- és parasztszármazású fiatalemberekből állt, akiket szovjet minta után készült egyenruhába bújtattak, és mindenben a Vörös Hadsereg szabályzatai szerint képeztek ki. Bár a gyakori átszervezések sok tekintetben bizonytalanná tették egzisztenciájukat, ez a hivatásos katonaréteg még mindig sokkal jobban élt, mint a rendszer vélelmezett uralkodó osztályai és a velük szövetséges értelmiség. A hadsereg vezérkara azonban a kritikus októberi napokban szakmai és emberi értelemben teljes csődöt mondott. A szovjet katonai modell a vezetésben a merev, felülről jövő, kézi vezérlést helyezte mindenek fölé. A Honvédelmi Minisztérium, a tábornokok zöme nem irányította a csapatokat, hanem értekezletekkel és intrikálással töltötte az időt. A bürokratikus szervezetek általában így reagálnak a válságra, s a Magyar Néphadsereg október 23-án és az azt követő napokban egyértelműen nem hadseregként, hanem állami hivatalként működött. (…)

Október 23-án a Magyar Néphadsereg rendelkezett azzal az erővel, amelynek szakszerű bevetése esetén a forradalom megtorpan vagy pár nap alatt elbukik. Budapesten 6000, a város 120 kilométeres körzetében 26 000 katona állomásozott, 350 páncélossal. Ezeket azonban elaprózva, sokszor lőszer és minden megelőző felkészítés nélkül küldték a főváros utcáira. A Magyar Néphadsereg ugyanis nem gyakorolta a tömegoszlatást, a polgári zavargás kezelését, a rendőrség és az ÁVH támogatását. Az egykori tisztek szerint ezt kizárta a kommunista ideológia, hiszen miért kelne fel a nép saját állama ellen. (…)

Október 24. és 30. között Budapest utcáin valóban elkeseredett harcokat vívtak a szovjet csapatok, de főként azért, mert nem harcra, csak erődemonstrációra készültek. Erről árulkodik az is, hogy Lascsenko tábornok, majd a 24-én hajnalban Moszkvából érkező Malinyin vezérkarifőnök-helyettes és Styepcsenko politikai főcsoportfőnök-helyettes nem a városon kívül vagy a város egy jól védhető, elszigetelt pontján, hanem a belvárosban, a Honvédelmi Minisztérium épületében rendezkedett be. Azt hitték, hogy a magyar hadsereg békeidőbeli központjában, a minisztériumban működik a parancsnokság. Ehelyett azonban a folyosókon és a szobákban zavarodott törzstisztek értekezletről értekezletre mentek, helyezkedtek, szervezkedtek és fedezték magukat. Egymásnak ellentmondó parancsok sorát adták ki, ötletszerűen rendelték egyik parancsnokság alól a másik alá az alakulatokat, és ide-oda vezényelték őket, anélkül, hogy a főváros utcáin kialakult helyzetet valóban ismerték volna. Híradó rendszerük alapja szégyenszemre a postai telefon lett, s mind több vidékről jelentkező parancsnokkal közölték, hallgassa a Kossuth rádiót, onnan minden fontosat megtud.
Budapest utcáin ezalatt átgondolt vezetés és megfelelő eszközök nélkül került szembe a magyar karhatalom, a katonaság és mintegy tízezer szovjet katona az önmagát meglepően jól megszervező tömeggel. Sem a magyar, sem a szovjet csapatok nem kaptak kiképzést tömegoszlatásra, nem rendelkeztek vízágyúkkal, gumibottal, könnygázzal, páncélozott rabomobilokkal és a hangadók elfogásához, illetve megsemmisítéséhez szükséges kommandó jellegű alakulatokkal. Ugyanakkor az utcákon megjelenő több száz lánctalpas mérhetetlenül irritálta a lakosságot, az azokban ülő katonákat viszont önön tehetetlenségük érzése és az általános elhagyatottság érzés gyötörte, amit a határozott vezetés hiánya okoz a legjobb hadseregben is. Ezt tetézték az olyan primitív szakmai hibák, mint amikor többször is küldtek éleslőszer nélküli lőfegyverrel csapatokat tömeget oszlatni.

Budapestnek jutott az a kétes dicsőség, hogy itt zajlott le a világ máig legtöbb példányban gyártott harckocsijának, a T–54-esnek a nemzetközi premierje. Itt használták először harcban az AK–47-es automata puskát, mely azóta közel százmillió példányban terjedt el világszerte, és számos fejlődő országban máig a leggyakoribb iparcikk. A politikai eseményektől függetlenül 1956 a szovjet hadsereg számos harcászati és felszerelésbeli gyengeségére világított rá. A régebbi, világháborús páncélosok különösen a magas házak között bizonyultak gyújtópalackokkal viszonylag sebezhetőnek. Más háborúk eseményei alapján azonban úgy vélem, hogy a Molotov-koktélok nem voltak olyan hatásosak, mint ahogy ezt 40 év távlatából gondolni szeretjük. A szűk utcákon bármilyen harckocsi csak menetoszlopban mozoghat. A szétbontakozás lehetőségétől megfosztva az egész menetoszlopból csak az első egy-két jármű képes hatásosan harcolni, ezek az első helyek viszont rendkívül veszélyesek. Majdnem halálbüntetésnek számít, ha az embert ide állítják, ez pedig az egész csapat harci kedvét aláássa. További súlyos morális probléma, hogy a szűk utcákban, elszigetelten tevékenykedő alegységek élére önálló és kezdeményezőkész alsó parancsnokok kellenének, akikben azonban sosem dúskált az erősen központosított szovjet hadsereg. Hatványozottan igaz ez a gyalogság, illetve a gépesített lövészek esetében. Ez Budapesttől Groznijig megoldatlan kérdése maradt a szovjet hadseregnek. Az 1956-ban használt csapatszállító teherautók, a BTR–40 és a BTR–152 páncélozott lövészszállító járművek felülről mind nyitottak voltak. Ezek voltak igazán sebezhetők az emeletről hajított gránátokkal és Molotov-koktélokkal szemben. A lövészek dilemmája ilyenkor az, hogy a járműben lapulva együtt égnek el, vagy kiszállva kiteszik magukat a kézifegyverek tüzének. Budapest számára tragédiát jelentett a jól kiképzett, elszánt és kezdeményezőkész gyalogság a szovjet oldalon. Az ’56 novemberéhez hasonló helyzetben ugyanis a kevés és lapító gyalogsággal rendelkező parancsnoknak nem marad más eszköz a kezében, mint a házat mindenestől, a bentlakókkal együtt a felkelők fejére döntő tüzérség. (…)

A felkelők katonai tevékenysége olyan keserves feltételek között zajlott, hogy ahhoz képest még a második világháború partizánjai is időnként irigylésre méltónak tűnnek. Mivel a fegyveres harc valóban spontán módon indult, az összeálló csoportok tagjai kezdetben alig ismerték egymást. Vezetőik a harcok hevében emelkedtek ki, ami morálisan komoly tőke és tekintély lehet, de nem biztos, hogy bátorságuk katonai ismeretekkel is párosult. Még leginkább a néphadseregben és az iskolákban kapott kiképzésre támaszkodhattak, ez azonban sematikus, a városi harcot elhanyagoló és szervezett alakulatokkal számoló gondolkodás volt. (…)

Érdemes összevetnünk Budapest 1944-es és 1956-os ostromának néhány vonását. Az 1944-es Vörös Hadsereg éppen viszonylagos primitívsége miatt alkalmasabb volt a városi harcra, mint a „haditechnikai forradalom” bűvöletébe kerülő, gépesített 1956-os szovjet hadsereg. Negyvennégyben még rendelkeztek az utcákat elárasztó hatalmas gyalogos tömegekkel, és ezeket kisebb, könnyebben mozgatható, akár emeletre is felvihető lövegek és aknavetők tömege támogatta. A háborús évek parancsnoki karát a valódi harc és a túlélés szelekciója realistává és szakmailag ügyessé tette, míg a békehadseregben mindig is az íróasztalharcosok érvényesülnek igazán jól. Ötvenhatban túl nagy tűzerejű harckocsik mozogtak Budapest utcáin túl nagy zajjal, s velük szemben a védők sok helyen a ’44-es védők két fő eszközét alkalmazták: közelharcfegyvereket és légvédelmi lövegeket. (…)

Minden másban mérhetetlen hátrányban voltak Budapest 1956-os védői. Nem rendelkeztek gondosan kiépített, életüket kímélő védőállásgyűrűkkel. A ’44-es védők ugyan vert hadakhoz tartozó, nagy veszteségeket szenvedett csapatok voltak, de sok év háborús rutin segítette őket, és kiváló kiképzést kaptak. A felkelőknél mind a kiképzés, mind az összeszokottság hiányzott, pedig a harcban ezek még a haditechnikánál is fontosabb tényezők. Hiányzott a világos vezetési rendszer és hírközlés is, ami 1945 februárig, az összeomlásig segítette a korábbi védőket. A felkelőket viszont terhelte a hátuk mögött zajló politikai zűrzavar, a lakosságtól hallott hírek és rémhírek, és sokszor a saját családjuktól kapott „ellengőz”. Végül a német katonák kitartottak, mert ugyan hová mehettek volna akár civilben is egy idegen fővárosban, a felkelők viszont szétfutva bármikor felszívódhattak, hiszen itthon voltak.
A magyar lakosság többsége ösztönösen vagy többé-kevésbé tudatosan tisztában volt mindezzel. Valójában kevesen lehettek, akik a ’44-es ostromot átélve esélyt láthattak ’56-ban a katonai győzelemre. Valószínűleg ezzel magyarázható a háborús katonaviseltek alacsony száma a felkelők között, s az ifjúság szinte teljes túlsúlya. Budapest utcáin 1956-ban egy újabb nemzedék veszítette el az ártatlanságát háború dolgában, és győződött meg egy életre arról, hogy a Vörös Hadsereg a mi számunkra verhetetlen, bár otromba ellenfél.
Fegyverzet tekintetében a fő korlát a nehézfegyverek hiánya, illetve a kezelők képzetlensége volt. (…) A felkelők tehát a lehető legköltségesebb módon voltak kénytelenek harcolni: minden kiképzési és felszerelési hiányosságukat bátorsággal és vérrel kellett ellensúlyozniuk.”
(Molnár György: A Vörös Hadsereg magyarországi hadjárata 1956-ban) http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-voros-hadsereg-magyarorszagi-hadjarata-1956-ban

 

A fegyveres felkelés spontán módon szerveződött meg, és taktikája a belváros szerkezetéhez, valamint az infrastruktúrához, tehát a gyakorlati vagy szimbólikus szempontból fontos helyszínekhez igazodott.

[Október 23-án a]z éjszaka folyamán, még a szovjet csapatok megérkezése előtt nemcsak fegyvergyártással foglalkozó üzemeket, hanem nyomdákat, telefonközpontokat is támadások értek, sőt késő éjszaka már rendőrőrsöket, katonai és félkatonai intézményeket is megtámadtak a felkelők, akik átmenetileg elfoglalták a párt lapjának, a Szabad Népnek a székházát is.  Forrás: http://www.rev.hu/sulinet56/online/ora2/index.htm

Az ellenállás gócpontjai a város stratégiai pontjain alakultak ki. Nézzük meg az alábbi térképen a fegyveres harcok fontosabb helyszíneit!

 

Helyezzük el a fenti térképen a következő laktanyákat, kaszárnyákat:

  • Kilián laktanya, Üllői út-Nagykörút sarok
  • Maros utca ÁVH laktanya, Maros utca 3-5
  • Móricz Zsigmond Körtér
  • Keleti pályaudvar

Hogyan magyarázható meg az ellenállás helyszíneinek a kialakulása az alábbi okokkal:

  • geográfiai?
  • katonai?
  • szimbolikus?

 

Az alábbi képeken látható, hogyan fordították a forradalmárok a saját hasznukra az által jól ismert városi helyszíneket:

  • Hogyan használták a felkelők  (1) a nyílt területeket illetve a szűkebb utcákat, (2) a közlekedési eszközöket?

5. Feladat

A városi harcmodor technikái: a Molotov-koktél

 

Forrás: ÁBTL

„A Corvin mozi a Kisfaludy közben azért volt ideális hely a harcoló forradalmárok számára, mert a Kisfaludy köz 4. sz. épületben üresen álltak egy volt munkásszállás helyiségei, a közvetlen szomszédságban volt a Práter utcai iskola alagsorában egy hatalmas konyha és hozzá tartozó étkezőhelyiség, de a legfontosabb előnye a Kisfaludy köznek az volt, hogy a mozi mögötti benzinkútból literszám lehetett hordani vödrökben a benzint, ami azokban a napokban nem üzemanyagként szolgált, hanem harci eszközként, lőszerként a támadó Vörös Hadsereg ellen. Mostanában általában Corvin közről beszélünk, s ilyenkor a tulajdonképpeni Kisfaludy közről van szó, melynek még az is hatalmas előnye volt, hogy ívben görbül, és így kijárata van mind a Kőrútra, mind pedig az Üllői útra. De nem erről akarok most írni, hanem a harcok során kialakult gyakorlatról, a Molotov-koktél készítésének és felhasználásának gyakorlatáról.
Először talán a készítésről. Üveg kell hozzá dugóval, rongy és benzin. Az üveg nem volt probléma, mert a pincékben, padlásokon volt elég régi üres üveg, és a srácok hoztak mindig eleget a legkülönbözőbb méretekben. A literes, hétdecis és félliteres dugós üvegek voltak a legjobbak, mert azokat a nyakuknál fogva úgy lehetett dobni, mint a nyeles kézigránátot, és azokhoz illettek rendszerint legjobban a dugók is. A literes csatos üvegek – ez kiderült az első napokban – kevésbé voltak alkalmasak, mert súlyuk miatt a gyerekek célzottan alig tudták dobni, és a távolság miatt se nagyon szerették, no meg rongy se nagyon fért a csat alá. Ezért aztán az alakult ki a gyakorlatban, hogy a csatos üvegek rongy nélkül és akkor repültek, amikor a tank vagy lövegvontató már találatot kapva megállt és lángot fogott, s csak arról volt szó, hogy minél több benzin jusson még a környékére. Ha a dugó túl vastag volt, akkor bicskával lefaragták, ha meg kicsit karcsú, akkor vastagabb anyagból való rongyot kellett használni. Erre jók voltak a széttépett frottírtörülközők. Az persze nagyon fontos volt, hogy rongy és dugó olyan szorosan „üljön”, hogy kezelés közben meg dobáskor semmi esetre se lazulhasson meg, hanem csak az üveg szét-törésekor jöhessen ki az első csepp benzin. Csodálatos, hogy a „készítés” közben és különben is, milyen ritka volt a baleset. Készíteni csak fürdőszobában volt szabad. Benzint üvegbe tölteni csak tölcsérrel. A kész molotovot is mindig a fürdőszobában tárolták, rendszerint a fürdőkádban.
No és most a felhasználásról. Az ötödik és negyedik emeleti lakások voltak alkalmasak, de néha harmadik emeletit is használtak. Az egyik ablak – amelyikből tilos volt palackot dobni – a főnöké volt, aki irányította, vezényelte a támadást. Erre a funkcióra mindig felnőttet vagy idősebb gimnazistát választottak. A dobók között, akik a többi ablak mögött működtek, már voltak fiatalabb srácok, akik jól, messzire tudtak dobni, és fegyelmezettek voltak. A főnök sok helyütt „figyelő” néven szerepelt, s csak neki szabadott kinézni. Az első napokban ugyanis az volt a szokás, hogy a dobás után kinéztek az ablakon, mire a ruszkik persze azonnal odalőttek, és nemegyszer találtak is. Így alakult ki aztán az a gyakorlat, hogy a dobás után nemhogy az ablakhoz nem lehetett odamenni, hanem azonnal a lakás hátsó részébe kellett rohanni, vagy a lakásajtón keresztül ki a házfolyosóra, mert egy repeszgránát-belövés mindenkit megölhetett vagy súlyosan megsebesíthetett, aki abban a szobában maradt, ahonnan a benzines üvegeket kidobták.
A főnők a messzibb ablaknál figyelt, nemegyszer a szomszéd szobából – nyitott ajtó mellett –, s ha tank vagy páncélkocsi, lövegvontató közeledett a Körúton – rendszerint a Duna felől, a Boráros tér irányából jöttek –, akkor szólt a dobóknak, illetve átkiabált, hogy hány jön és hogy „vonalban” vagy „libasorban” jönnek-e. Rendszerint libasorban jöttek. A figyelő főnök aztán, mikor közelebb értek, azt is bekiáltotta, hogy a Körút melyik oldalán jön a célpont „itt” a jobb oldalon, vagy „odaát” a bal oldalon. Eközben egy vagy több ablak mögött felkészült egy-egy hármas csoport: a két dobó és a gyufás. A dobók kihoztak a fürdőkádból egy-egy – ritkábban két – előkészített üveget, és letették az asztalra vagy az odakészített hokedlire.
A támadás négy fázisban zajlott le. Az első hármat a figyelő főnök kiáltásai vezényelték: a „készen vannak” – „vigyázz” – „rajta” mintájára alakultak ki a vezényszók az első napokban. Általánossá vált, hogy – a páncélos sebessége szerint – kb. egy perccel azelőtt, hogy a célpont a dobók ablaka alá ért, hangzott el az első kiáltás, hogy „tölts”, mire a két dobó kézbe vett egy-egy üveget és azt fejjel lefelé tartotta, hogy a kilógó rongyvégbe szivároghasson egy kis benzin, miközben a harmadik kézbe vette a gyufásskatulyát és kivett néhány szál gyufát. Pillanatok múlva jött a második parancs: „gyufa” vagy „tüzet”, mire a gyufás srác – sokszor 10-12 éves – gyufát gyújtott, ha eggyel nem sikerült, kettőt-hármat, s azzal lángra lobbantotta egymás után a két dobó „bombáját”. Mire ezzel elkészültek, rendszerint már jött a harmadik parancs: „most” vagy „dobás”, mire közvetlenül egymás után 1-2 méterre az ablaktól a két dobó kihajította a saját üvegét, s mivel a célt nem láthatták, a szemben lévő házat célozták meg. A gyakorlat az volt, hogy az egyik egy emelettel feljebb célzott, esetleg a tetőperemre, a másik pedig egy emelettel lejjebb, mondjuk egy balkonra. Néha az első dobó hajított még egy második üveget is. S ebben a pillanatban már következett a negyedik fázis: rohanni ki a szobából, hátra, ahogy már az előbb mondtam.
Hozzá kell tennem, hogy ez a harci módszer persze nemcsak a mozihoz legközelebb eső házak emeletein fejlődött ki, hanem a József körút széles szakaszán, és mind a páros, mind a páratlan oldalon. Ez az oka annak, hogy a Kilián laktanya frontja előtt is tele volt a körút kiégett szovjet tankokkal és páncélkocsikkal. Ezeket azonban nem a Kilián „hős védői” pusztították el, mert Maléter katonáinak se fegyverük, se lőszerük nem volt ezekben a napokban, s ők nem gyártottak és használtak Molotov-koktélt.” (Magos Gábor: Molotov-koktéllal a tankok ellen) http://beszelo.c3.hu/keretes/molotov-koktellal-a-tankok-ellen

A városi tér használatához, a szabaság, a saját vélemény, erő és kreativitás felmutatásához nagyon szorosan kapcsolódtak azok az akciók, amelyek egyrészt a sztálinista szimbólumomok elpusztítását, átalakítását, másrészt pedig új szimbólumok és szimbolikus terek, helyek létrehozását célozták. Ilyen volt természetesen az egyik legismertebb szimbólum, a mai Ötvenhatosok terén (akkori elnevezés szerint Sztálin téren) álló gigantikus Sztálin szobornak a ledöntése.

A szobor eltűntetése már a diákok 16 pontja között is szerepelt. Október 23-án este azonban a tüntetők a maguk kezébe vették a kezdeményezést.

Végre-valahára sikerült elég helyet biztosítani és a teherautókat beindítani. Majd a nyakba kötött drótkötelekkel meghúzni a gyűlölt dromedár jelkép-szobrát. Egyszerre, megint és megint, húzd meg, vigyázz! – a szobor nem moccan. A drótkötelek egymás után szakadtak el, és mi mérgünkben és tehetetlenségünkben a sírás szélén álltunk. De azt mondtuk: ember tette oda, ember le kell tudja onnan vegye. Tovább kellett okoskodnunk. Az egyik gépipari technikumba járó fiú (mint én) azt mondja, iskolája aránylag a közelben van, s van ott gázhegesztő és vágó apparátus is. Na, mindjárt elindul vagy öt fiú, és kis idő múltán megérkeznek a vágóval. A tömeg ujjong, ahogy tovább dolgozunk – de ahelyett, hogy fogyna, egyre csak nő, nő és nő. Akad segítség bőven, többen is voltunk, akik értettünk hozzá, mert az iskolában vagy a munkahelyeken mint munkások vagy ipari tanulók dolgoztunk. Ekkor nagy hozzáértéssel, most már szinte percek alatt elvágtuk a térd alatt a szobrot – de a legnagyobb probléma megint csak az volt, hogy a segíteni akaró tömeget miként tudjuk hátrébb vonni. Ott, akkor nem volt főnök vagy beosztott, tanuló vagy tanár. Ott mindenki egyenlő volt, és mindenki segíteni akart. Úgy is történt – a tömeget végül sikerült hátrakönyörögni. S akkor a teherautók a most már meggyengített szobrot nagy recsegések és ropogások közt le tudták húzni. Talán addigi életem legörömtelibb pillanata volt, amikor a nagy tömegű, gyűlölt szimbólum nagy robaj közepette lezuhant a földre, és ott hevert. Diadalmasan felmásztunk rá, s mintha mindjárt az egész kommunizmust győztük volna le, örömmámorban úsztunk, és csak ölelgettük egymást. (Forrás: Pongrátz András írása: http://sfcsoport.szabadsagharcos.org/SztalinSzoborLedontese.htm)

sztalin_szobor_2sztalin szobor

A szobor feje (Forrás: Hofbauer Róbert / Fortepan); illetve maradványai a Rákóczi úton, a Rókus kórház mellett (Eötvös Gyula felvétele, FSZEK)

További források: https://artsandculture.google.com/exhibit/a-szt%C3%A1lin-szobor-led%C3%B6nt%C3%A9se/PwLCVMHQ62gYLg?hl=hu

A népi folklór a Sztálin teret, a szobor maradványáról hamar elnevezte Csizma térnek. Nézzétek meg az alábbi fotót!

Milyen érzések tükrödőznek a fiú arcán? Mit gondoltok a képről, illetve magáról a fotó elkészítésének helyzetéről?

 

A ledöntött Sztálin szobor

A megszálló szovjet hadsereg távozásának követelése a diákok 16 pontja közül az első volt. A “Ruszkik haza” feliratok a forradalom napjaiban a legváltozatosabb helyeken (házfalakon, kilőtt tankokon, kirakatokban, saját készítésű plakátokon, stb.) tűntek fel.
ruszkik haza (Forrás: Fortepan)

Az elnyomás szimbólumainak elpusztítása, a követelések városi térben falfirkákon és eg yéb formákban való hirdetése mellett legalább ennyire fontos és közismert, sőt, a forradalom erkölcsi tisztaságának talán legismertebb szimbóluma a  magyar írók kezdeményezésére (közelebbről feltehetően a később avantgarde író-költő-képzőművész-filmesként ismertté lett Erdély Miklós ötletére) létrejött akciósorozat. A város forgalmas pontjain elhelyezett pénzgyűjtó ládák felirata szerint: Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családjának. Az őrizetlenül hagyott pénz, a kollektív adakozás a forradalom lelkesítő, megtisztító, felemelő közösségi élményét közvetíti.
forradalmunk tisztasaga (Forrás: Fortepan)

6. Feladat

A sztálinista és kommunista jelképeknek a város nyilvános tereiből (leggyakrabban épületek homlokzatáról) való eltávolítása nemcsak fotókon, de filmfelvételeken is megmaradt. A felvétlek egy része, illetve bizonyos kópiái külföldre került, más részük és más kópiáik itthon maradtak. Ezért előfordulhatott, hogy ugyanazokat a képsorokat a forradalom leverése után Magyarországon, illetve Nyugaton más-más narrációval, egészen eltérő módon értelmezve használták fel.

A két alábbi filmben (Így történt, a Kommunista Agitációs és Propaganda Bizottságának filmje Kolonits Ilona rendezésében; illetve Magyaroszág lángokban, névtelen magyar és külföldi filmesek felvételeiből, Erdélyi István producer munkája) a sztálinista és kommunista szimbólumok elpusztításának részleteit látjuk.

Magyaroszág lángokban (a következő jelenetet nézzük meg: 49:00-50:11)

Forrás: IndaVideo

 

Így történt (a következő jelenetet nézzük meg: elejétől – 00:45)

Forrás: Open Society Archives

 

Látható, hogy ugyanabból a nyersanyagból a két film homlokegyenest ellentétes következtetéseket von le. Figyeljük meg, milyen eszközöket vetnek be a két film készítői, hogy a jelkép-rombolás eseményeit értelmezzék!

–› Hogyan készül a forradalmi, és az ellenforradalmi verzió?